


Varga Mártonnak hívnak, 24 éves, közgazdász vagyok. Egyetemistaként kezdtem el oktatással foglalkozni, azóta évről évre több tucat diákot tanítok és készítek fel központi felvételi vizsgára, közép és emelt szintű érettségi vizsgára, valamint egyetemi zárthelyi vizsgákra is.
Az óráim iránt kialakult kereslet ébresztette bennem a gondolatot, hogy ezeket megpróbáljam a tanulók még szélesebb körének elérhetővé tenni, ezért az utóbbi két vizsgára intenzív, kis csoportos (6-8 fő) felkészítő kurzusokat is szervezek. Természetesen ettől függetlenül továbbra is szívesen vállalok olyan tanulókat, akik inkább az egyéni konzultációt, felkészítést tartják maguk számára testhezállónak. Az óráimról, kurzusaimról részletesebb információkat a megfelelő fül alatt olvashatnak. Amennyiben felkeltettem érdeklődésüket, kérem, iratkozzanak fel hírlevelemre.
A felvételi ugyan szinte minden évben tartogat valami olyan kérdést, csavart, amely meglepetést jelenthet, ennek ellenére a tesztek nagyon hasonlóak, a feladatokat egy jól követhető minta alapján állítják össze. Látható, hogy a feladatsor egyes elemei általában mely feladattípusok közül kerülnek ki. Ezt úgy lehet a legjobban kihasználni, ha ezeket a típusokat töviről hegyire végignézzük, begyakoroljuk. Ebben szeretnék segíteni az alábbi feladatgyűjteménnyel és a hozzá tartozó megoldókulccsal. A korábbi évek felvételi feladatait gyűjtöttem össze és soroltam be különböző kategóriákba, témakörökbe, ezzel lehetővé téve a célzott gyakorlást az egyes feladattípusokra.
Ha úgy érzed, hogy több iránymutatásra, segítségre, magyarázatra lenne szükséged, szeretném figyelmedbe ajánlani a vizsgára felkészítő munkafüzetemet, amely végigvezet téged a teljes tananyagon. Minden fejezet egy témakörrel és annak feladattípusaival foglalkozik. Egy rövid, de átfogó; rajzokkal, magyarázatokkal teli elméleti bevezetőt követően kidolgozott példafeladatokat találsz, melyek segíteni fognak a megértésben, valamint az elmélet gyakorlatba történő átültetésében. Minden témakör gyakorló feladatok ajánlásával zárul, ezeket mindenképp érdemes megoldani a feladatgyűjteményből. Persze a többi sem árt!
A munkafüzet ára 4000 Ft.
A felkészülésedet a munkafüzet tanulmányozása mellett azzal tudod még eredményesebbé tenni, ha jelentkezel az egyik felkészítő kurzusomra vagy akár egyéni órára. Ugyanis ezesetben már nem egyedül kell szembenézz a rád váró kihívással, hanem együtt, közösen fogjuk végigcsinálni a felkészülést. Garantálom, hogy minden tudásomat, tapasztalatomat be fogom vetni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pontot megszerezd a vizsgán.
Általános iskola felső tagozatosoknak, középiskolásoknak tartok matematika korrepetálást, konzultációt, felzárkóztatást; 8. osztályos központi felvételizők, illetve közép és emelt szinten érettségizők vizsgafelkészítését is vállalom. Egyetemi szinten matek 1, matek 2, analízis, valószínűségszámítás, lineáris algebra, gazdasági matematika, statisztika és ökonometria tárgyakból tudok segíteni. Oktattam már hallgatókat a Budapesti Gazdasági Egyetemről, a Metropolitan Egyetemről, az Óbudai Egyetemről, a Corvinus Egyetemről és a Műszaki Egyetemről is. Emellett vállalom angol vagy német nyelvű tananyag oktatását, akár angol nyelven is. Készítettem fel tanulókat osztrák és német érettségire is (az előbbire angolul, az utóbbira magyarul).
Az egyéni konzultáció lehetővé teszi, hogy felmérjem a tanuló/hallgató tudását, esetleges bizonytalanságait, hiányosságait, és így teljes mértékben alkalmazkodjak az ő igényeihez, tempójához és végigkísérjem a célja eléréséig vezető úton. Az óráimat online vagy személyesen tartom. Az online platform tekintetében rugalmas vagyok, a személyes órát azonban kizárólag a Keleti Pályaudvartól, valamint a Városligettől sétával kényelmesen elérhető, csendes lakásomban tudom megtartani.
A 8. osztályos központi felvételire és a középszintű érettségire csoportos, 6-8 fős, vizsgafelkészítő kurzusokat is indítok. Célzottan a vizsgák típusfeladataira, intenzíven, egy 10 hetes tanfolyam keretében készítem fel a tanulókat a megmérettetésre. Nem csupán feladatlapokat fogunk kitölteni, hanem ennél jóval hatékonyabban, témakörök szerint haladva, az általam kidolgozott tanagyagot és tematikát követve fogunk együtt mindent megtanulni, ami a sikeres vizsgához szükséges.
Az összes kurzus az november 2-ával kezdődő héten indul és a tanítási szüneteket leszámítva minden héten, a megfelelő időpontban lesznek megtartva az órák. Jelentkezni november 2. éjfélig lehet.
További információkat a jelentkezést követően, e-mailben fogok küldeni. Találkozzunk az órákon, és hozzuk ki együtt a legtöbbet a rettegett felvételiből!
A Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem 2021-ben. Gimnáziumi éveim alatt alakult ki a nyelvek és a matematika iránti érdeklődésem, emiatt döntöttem úgy, hogy közgazdasági területen szeretnék továbbtanulni. A Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan alapképzésén folytattam tanulmányaimat, a képzést kivaló minősítésű diplomával sikerült befejeznem. Egyetemi éveim során tagja voltam a Speciális Pénzügyi Matematika Diákszervezetnek és ennek keretein belül minden évben több, ehhez a területhez kapcsolódó tantárgyat hallgattam.
TDK dolgozatot is írtam egy csoporttársammal közösen, a statisztikai és ökonometria szekcióban a zsűri jelölte a munkánkat az országos fordulóra. Emellett ökonometriából két féléven keresztül tevékenykedtem demonstrátorként (tanársegéd), főként házi feladatok javításával, illetve a zárthelyi vizsgákra felkészítő konzultációk tartásával tudtam segíteni az oktatók munkáját.
Az egyetem kezdetétől fogva foglalkozok matematika oktatással, nyaranta pedig dekorációs munkákat vállalok, elsősorban rendezvényeken dolgozom. Szabadidőmet főként sportolással, vagy a családom, barátaim társaságában töltöm. Az érettségiig bezárólag versenyszerűen kosárlabdáztam, ma már inkább csak futni, illetve úszni szeretek. Nyaranta sokszor lejárok a családi nyaralóba, a Dunakanyarban van egy kis hétvégi házunk; számomra ott a kert rendbe tétele, a barátokkal való közös sütögetés, ping-pongozás jelenti az igazi feltöltődést, kikapcsolódást.