Varga Mártonnak hívnak, 22 éves, frissen diplomázott közgazdász vagyok. Az egyetem kezdete óta foglalkozom oktatással, évente több tucat diákot tanítok és készítek fel központi felvételi vizsgára, közép és emelt szintű érettségi vizsgára, valamint egyetemi zárthelyi vizsgákra is.
Habár fő profilomnak továbbra is az emelt szintű érettségit, valamint az egyetemi matematika tárgyakat tekintem, úgy érzem, hogy az évek során sikerült kidolgoznom olyan módszereket, technikákat, praktikákat, amelyek alkalmazásával a 8. osztályos központi felvételi vizsga, valamint a középszintű érettségi trükkösebb feladati is abszolválhatóvá válnak, illetve két olyan menetrendet/tematikát, amelyek mentén mindkét vizsgára fel tudom készíteni még a matematikát alapvetően nem kedvelő, kevésbé, vagy egyáltalán nem magáénak érző tanulókat is.
Az óráim iránt kialakult kereslet ébresztette bennem a gondolatot, hogy ezeket megpróbáljam a tanulók még szélesebb körének elérhetővé tenni anélkül, hogy az a hatékonyság rovására menne. Így az ősszel induló tanévtől kezdve az utóbbi két vizsgára intenzív, kis csoportos (6-8 fő) felkészítő kurzusokat is indítok. Természetesen ettől függetlenül továbbra is szívesen vállalok olyan tanulókat, akik inkább az egyéni konzultációt, felkészítést tartják maguk számára testhezállónak. Az óráimról, kurzusaimról részletesebb információkat a megfelelő fül alatt olvashatnak. Amennyiben felkeltettem érdeklődésüket, kérem, iratkozzanak fel hírlevelemre.
Általános iskola felső tagozatosoknak, középiskolásoknak tartok matematika korrepetálást, konzultációt, felzárkóztatást; 8. osztályos központi felvételizők, illetve közép és emelt szinten érettségizők vizsgafelkészítését is vállalom. Egyetemi szinten matek 1, matek 2, analízis, valószínűségszámítás, lineáris algebra, gazdasági matematika, statisztika és ökonometria tárgyakból tudok segíteni. Oktattam már hallgatókat a Budapesti Gazdasági Egyetemről, a Metropolitan Egyetemről, az Óbudai Egyetemről, a Corvinus Egyetemről és a Műszaki Egyetemről is. Emellett vállalom angol vagy német nyelvű tananyag oktatását, akár angol nyelven is. Készítettem fel tanulókat osztrák és német érettségire is (az előbbire angolul, az utóbbira magyarul).
Az egyéni konzultáció lehetővé teszi, hogy felmérjem a tanuló/hallgató tudását, esetleges bizonytalanságait, hiányosságait, és így teljes mértékben alkalmazkodjak az ő igényeihez, tempójához és végigkísérjem a célja eléréséig vezető úton. Az óráimat online vagy személyesen tartom. Az online platform tekintetében rugalmas vagyok, a személyes órát azonban kizárólag a Keleti Pályaudvartól, valamint a Városligettől sétával kényelmesen elérhető, csendes lakásomban tudom megtartani.
A 8. osztályos központi felvételire és a középszintű érettségire csoportos, 6-8 fős, vizsgafelkészítő kurzusokat is indítok. Célzottan a vizsgák típusfeladataira, intenzíven, egy 10 hetes tanfolyam keretében készítem fel a tanulókat a megmérettetésre. Nem csupán feladatlapokat fogunk kitölteni, hanem ennél jóval hatékonyabban, témakörök szerint haladva, az általam kidolgozott tanagyagot és tematikát követve fogunk együtt mindent megtanulni, ami a sikeres vizsgához szükséges.
Az összes kurzus az október 14-ével kezdődő héten indul és a tanítási szüneteket leszámítva minden héten, a megfelelő időpontban lesznek megtartva az órák. Jelentkezni október 13. éjfélig lehet.
További információkat a jelentkezést követően, e-mailben fogok küldeni. Találkozzunk az órákon, és hozzuk ki együtt a legtöbbet a rettegett felvételiből!
A Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem 2021-ben. Gimnáziumi éveim alatt alakult ki a nyelvek és a matematika iránti érdeklődésem, emiatt döntöttem úgy, hogy közgazdasági területen szeretnék továbbtanulni. A Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan alapképzésén folytattam tanulmányaimat, a képzést kivaló minősítésű diplomával sikerült befejeznem. Egyetemi éveim során tagja voltam a Speciális Pénzügyi Matematika Diákszervezetnek és ennek keretein belül minden évben több, ehhez a területhez kapcsolódó tantárgyat hallgattam.
TDK dolgozatot is írtam egy csoporttársammal közösen, a statisztikai és ökonometria szekcióban a zsűri jelölte a munkánkat az országos fordulóra. Emellett ökonometriából két féléven keresztül tevékenykedtem demonstrátorként (tanársegéd), főként házi feladatok javításával, illetve a zárthelyi vizsgákra felkészítő konzultációk tartásával tudtam segíteni az oktatók munkáját.
Az egyetem kezdetétől fogva foglalkozok matematika oktatással, nyaranta pedig dekorációs munkákat vállalok, elsősorban rendezvényeken dolgozom. Szabadidőmet főként sportolással, vagy a családom, barátaim társaságában töltöm. Az érettségiig bezárólag versenyszerűen kosárlabdáztam, ma már inkább csak futni, illetve úszni szeretek. Nyaranta sokszor lejárok a családi nyaralóba, a Dunakanyarban van egy kis hétvégi házunk; számomra ott a kert rendbe tétele, a barátokkal való közös sütögetés, ping-pongozás jelenti az igazi feltöltődést, kikapcsolódást.